Hát nem is tudom hogy mivel kezdjem. Ez az első próbálkozásom szal nemtudom h mien lesz. nem is írok hosszú bevezetést inkább rögtön a közepébe. Szal tegnap és tegnapelőtt Pesten voltunk a tánccal (néptáncolok ^^) és nagyon jól éreztem magam. A tánc is jól sikerült, igaz hogy a zenekar elrontotta de attól még jól csináltuk véleményem szerint. A csapat szerintem összetartóbb mint volt. Volt egy érdekes vita a Virág vs. Laho. Viki, amit ott Viki csinált azzal nagyon süllyedt a szememben dehát ez van majd elfelejtődik. A többiekkel nagyon jól elvoltunk kivétel nélkül mindenki jól érezte magát leglábbis én így láttam, ezt tapasztaltam. Még az a bizonyos társaság is elvegyült és ők is jólérezték magukat(ezt engedéllyel írtam bele :) aminek én nagyon örülök. Részemről ez a 2 nap amit eltöltöttünk még erősebbé tette bennem azt az érzést miszerint én imádok tácolni és szeretem a társaimat. Örülök hogy egy ien jó csapattal lehetek. Asszem egyelőre ennyi elég majd még írok sztem este.
A végére pár kép :



A képeket készítette Tomi :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése